Hírek
Featured
Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal szervezett szakmai napot óvodapedagógusoknak a Neveléstudományi Intézet. A programra közel száz óvodavezető, gyakorló óvodapedagógus regisztrált, de a rendezvény nyitott volt a HUmántudományi Kar oktatói és hallgatói számára is.
A rendezvényt a Pannon Egyetm rektora dr. Abonyi János, valamint karunk dékánja dr. Bodnár Éva ünnepi köszöntője nyitotta meg. Dékán asszony beszédében kiemelte a rendezvény fontosságát, ahol gyakorló szakemberek, kutatók, hallgatók és érdeklődők meg tudják osztani egymással tudásukat, dilemmáikat, tapasztalataikat és lehetőség van a közös gondolkozásra, inspirálódásra is.

A programot ezt követően Dr. Balaton Katalin köznevelési államtotkár A magyar óvoda jelene és jövője a mai köznevelésben című előadása nyitotta meg. Az államtitkár asszony kiemelte: "nem gyermeklelkű, de gyermekeket szerető magasan képzett óvodapedagógusokra van szükség".
A számos meghívott előadó mellett karunk oktatói Cseh András Tanulási terek óvodától iskoláig; Szűcs Attila Környezetpedagógia az óvodában; Bodnár Amália szenzoros motorok az óvodába címmel is tartottak előadásokat, valamint workshopokkal és kiállítással is készültek a szervezők.

Featured
Április 16-án megtelt a Veszprémi Ringató Körzeti Óvoda tornaterme lelkes alkotókkal, akik a “Készíts újrahasznosítható anyagokból állatot!” c. pályázatunkon részt vettek.
A zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, hisz csodálatos remekművek készültek, de több szempontot is figyelembe véve ( minél többféle anyagok, kidolgozás összetettsége, ötlet) végül megszületett a végeredmény!
Szűcs Attila, a Pannon Egyetem mesteroktatója, a Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület elnöke adta át a díjakat és gratulált minden résztvevőnek.

Featured
A Pannon Egyetem Egyetemi Tudományos Diákköri Tanácsa és az HTK Kari Tudományos Diákköri Tanácsa a 2025 tavaszán megrendezésre kerülő kari TDK rendezvényen négy
szekcióban és hat tagozatban hirdet konferenciát a kar alap- és mesterszakos hallgatói számára: irodalom- és kultúratudomány, művelődéstudomány, nyelvtudomány, neveléstudomány és oktatás-technológia, pszichológia és mentálhigiéné, színháztudomány és drámapedagógia, társadalomtudomány.
A tavaszi kari TDK jelenti az első lehetőséget a hallgatók számára, hogy kijussanak a 2027 tavaszán esedékes Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
dőpontja: május 7.
Featured
Május 5-én immáron harmadik eseményére várja az érdeklődőket a Pannon KultúrKlub 5.0
Mesterség-e az intelligencia? ezt a kérdést járják körbe a résztvevők
- Abonyi János, az adattudományok és komplex rendszerek kutatója, egyetemi tanár, a Pannon Egyetem rektora
- Koren Balázs matematikatanár, az EdTech Koalíció szakmai vezetője
- Ollé János tudományos főmunkatárs, a Pannon Egyetem HTK Digitális Módszertani Intézetének igazgatója
- Visy Zoltán, a Redmenta Edutech Kft. társalapítója és ügyvezetője
Kovács Márkkal a HTK Digitális Módszertani Intézetének mesteroktatójával.
Az esemény Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával valósul meg.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Featured
A Pannon Egyetem Egyetemi Tudományos Diákköri Tanácsa és az HTK Kari Tudományos Diákköri Tanácsa a 2025 tavaszán megrendezésre kerülő kari TDK rendezvényen négy
szekcióban és hat tagozatban hirdet konferenciát a kar alap- és mesterszakos hallgatói számára: irodalom- és kultúratudomány, művelődéstudomány, nyelvtudomány, neveléstudomány és oktatás-technológia, pszichológia és mentálhigiéné, színháztudomány és drámapedagógia, társadalomtudomány.
A tavaszi kari TDK jelenti az első lehetőséget a hallgatók számára, hogy kijussanak a 2027 tavaszán esedékes Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
dőpontja: május 7.
Featured
Több érdekes szekció beszélgetéssel várja az érdeklődőket a Társadalotudományi Intézet és az NMHH közös Konferenciája a mai napon a FOTON-ban. MIndne érdeklődőt szeretettel várunk!
Featured
A Magyar és Alkalmazott Nyelvtudományi Intézet oktatói a 2024-ben megjelent irodalmi és nyelvészeti témájú könyveiket mutatják be kötetlen beszélgetés keretében április 29-én 16 órakor az egyetem könyvtárának Kováts-termében. Sok szeretettel várunk!
Featured
A Magyar és Alkalmazott Nyelvtudományi Intézet 3 hallgatója ért el dobogós helyezést a Szegeden április 15–17-én megrendezett 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencián:
Mészáros Kornélia (Amerikanisztika tagozat): 2. helyezett (témavezető: Kovács Gábor)
Réger László Dániel (Névtani tagozat): 2. helyezett (témavezető: Pelczéder Katalin)
Kamar Beyazid (Leíró és elméleti nyelvészeti tagozat): 3. helyezett (témavezető: Baranyiné Kóczy Judit)
Gratulálunk minden versenyzőnek és témavezetőnek!